Intézményünk elődjét 1862-ben alapították Debreceni Zenede néven, mely elnevezés sok változáson ment keresztül az idők során, elsősorban aktuális politikai és oktatási változásokból kifolyólag.

A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola  mint a zeneművészeti képzés intézménye 1862-ben jött lére „Debreceni Zenede" néven.

A Debreceni Zenede jogutódja a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola.

Az intézmény a 19. században szerveződött, a debreceni polgárok  a virilis cívisek adományaiból. Élen járva a művészetpártoló jómódú kereskedők, valamint csatlakoztak, az ország neves muzsikusai, közéleti személyiségei is. 50 évig működött alapítványból. A reformkor és a kiegyezés időszaka, a polgár városok színházi és hangversenyéletének kialakulásával, a társas életben divat a házi muzsikálás, a zenei tudás polgári rangot jelentett a társadalmi életben a dilettáns nem állt nagy távolságban a hivatásos zenésztől.

Külföldi mintára zenészegyletek alakulnak, melyek célul tűzik tagjaik zeneoktatásáról való gondoskodást, (Hangász Egylet, Zenedei Egylet) közös éneklés és muzsikálás szervezését, hangversenyeket rendezését (Casino Egylet) stb. Törvényi háttér ugyanakkor nem segíti a mai gondolkodás szerinti zeneiskolák kialakulását.

Igény van a zeneoktatásra, a közgondolkodás, így a  törvényhozás sem sorolja a mai gondolkodás szerinti, alap- és középfokú (nem a pályára készítő) zeneoktatást a közoktatás feladatai közé, sem Európában, sem Magyarországon.

A Ratio Edicationis második kiadása (1806) nyomán megindul az alap, a közép és a felsőfokú oktatási struktúra kialakítása, de ez semmilyen művészeti képzésre nincs hatással. A reformkorban az Eötvös József által készített törvénytervezet (1848).az oktatásügy sikertörténete. A reformkor nemzeti érzelmei indították el a magyar tudomány és művészet elismerését és támogatását, a törvényhozás nem tudta segíteni a magyar zenei tehetségek akár felsőfokú (zeneakadémia) vagy alap- és középfokú képzését szolgáló állami intézményeinek létrejöttét

Az állami beavatkozás hiánya a zeneoktatás terén nem jelenti a zenei képzés közoktatáson kívüli formájának hiányát Magyarországon.

A XIX. század elejének Magyarországi zenei életéről szóló írás (Drumár) zeneiskolákat (!) –konzervatóriumokat (szinonimaként)említ, és felsorolja Kassa, Debrecen, Szepes, Keszthely, Pécs, Buda, Pozsony, Zágráb, Selmecbánya és Pest nevét. Kolozsvárott szintén, -  a helyi egyesület (Societas Musica) és a lakosság áldozatkész támogatásával.

A zeneoktatás szempontjából az Entwurf időszaka nem hoz változást. A magyar közoktatás történetében jelentős 1868-as törvény a zeneoktatás tekintetében szintén nem változtat az addigi helyzeten. Ez a törvény sem foglalkozik a mai értelemben vett,  alap- és középfokú (nem a pályára, készítő) zeneoktatásnak a közoktatás feladatai közé sorolásával, így "népiskolai törvény" követően sincs állami felügyeletű és támogatású zeneoktatás.

A XIX. század elején a reformkori civil kezdeményezés nyomán megindul az amatőr és profi muzsikusok képzése. A zenetanulás iránt igény mutatkozik, ugyanakkor sem a közgondolkodás sem a törvénykezés nem sorolja az amatőrképzést és a zenei tehetség alsó fokú kibontakoztatásának feladatát a közoktatás megoldandó feladatai közé.

Törvényi szinten a XIX. században sem kerül szóba a mai alapfokú művészetoktatáshoz hasonló elgondolás. Az alapfokú zenetanulás államilag előírt tananyag nélkül, magán úton történik, és ez a századforduló éveiben is a zenetanulás általános módja.

Zeneiskola néven dolgozó "vállalkozás " , több nagyvárosban működik. Ezek a "zeneiskolák" konzervatóriumok, - tulajdonképpen zeneoktatói „magán" vállalkozások, alapítványok.

A növendékek tandíjaiból tartják fenn magukat, s ez a meghatározza az alap- és középfokú oktatásban részesíthetők körét.
A magán illetve alapítványi  zeneiskoláknak nincs egységes tananyaga, a képzés közvetlen célja az általános zenei nevelés, a művészi szintig, közvetett célja majd,  az Orsz. Magyar Kir. Zeneakadémiára, való felkészítés

A nemzeti nyelv használata, tankötelezettség (stb.) a 19.században kiteljesedik. A nemzeti értékek így a tudomány támogatása és a felsőfokú művészeti képzés intézményesítése a század látványos eredményei.

A népművelés eszméje és az iskolai formán kívüli, a közoktatás keretében történő, de nem elitképzéssel foglalkozó alsó fokú zeneoktatás gondolata azonban nem együtt és egy időben merül fel.

Mint ismeretes, Simonffy Emilnek a Debreceni Zenede második igazgatójának voltak e tárgyban jelentős súlyú kezdeményezései  Sajnos elképzeléseihez nem talált érdembeli támogatót, s  ez idő tájt nem akadt  más tekintélyes magyar muzsikus és zenepedagógus sem,   aki az alsó fokú zeneoktatást szükségesnek tartotta és az ügy képviseletét felvállalta volna, vagy Simonffynak segített volna terve kivitelezésében.

Zeneakadémia megalapításával megoldott lett a zenetanárképzés, a zeneiskolai oktatás egyik feltétele.

A közpénzen történő alap- és középfokú zeneoktatás elindítása és intézményi rendszerének kialakítása (zeneiskola, felsőbb zeneiskola, konzervatórium- mai szóhasználat!) XX. században történik.